Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Magyar Triatlon Szövetség

Gergely Zsófia Itthon

Feljelentették az Orbán fogorvosából lett elnöküket a triatlonosok

Feljelentést tettek a triatlonszövetség több vezetője, köztük az Orbán Viktor fogorvosaként ismert Bátorfi Béla ellen gazdasági bűncselekmények, így többek közt hűtlen kezelés és pénzmosás miatt a szövetséghez tartozó sportolók – tudta meg a hvg.hu. Az ügyészség vizsgálatát azért kezdeményezték, mert szerintük az elnök Bátorfi és vele „szervezetten” együttműködő más vezetők nem tudnak elszámolni az államtól kapott (köz)pénzzel.

Gergely Zsófia Itthon

Olimpikon keresi az elköltött közpénzt Orbán fogorvosán

Áll a bál a triatlonszövetségnél: egy korábbi olimpikon-edző került szembe a vezetőséggel, aminek az élén az Orbán Viktor fogorvosaként ismert Bátorfi Béla áll. Az utóbbi években jóval több állami pénz érkezett a sportágba, csakhogy a kritikák szerint el is folyik vitatható megbízásokra és költésekre, miközben a versenyzők és az edzők anyagi áldozatokat hoznak, hogy sportolhassanak. Az elnök tagadta a problémákat, ő azt is rendben lévőnek tartja, hogy saját üzlettársából csinált elnöki tanácsadót. Közben gőzerővel készülnek Tokióra, bár eredetileg a budapesti olimpián szerettek volna dobogóra állni.

hvg.hu Itthon

A Parlamentben fogadta fogorvosát Orbán Viktor

A kormány.hu beszámolója szerint látványosan fejlődik a magyar triatlonsport – legalább is ezt állapították meg azon a megbeszélésen, amelyen Orbán Viktor fogadta Marisol Casadot, a Nemzetközi Triatlon Szövetség valamint az itthon triatlon szövetség vezetőjét, Bátorfi Bélát, akit a miniszterelnök fogorvosaként is emlegetnek.

4 százalékos GDP-növekedést ígért a kormány 2024-re, 0,6 százalék lett helyette

4 százalékos GDP-növekedést ígért a kormány 2024-re, 0,6 százalék lett helyette

Korrupcióellenes vizsgálatot indítottak az ukrán védelmi miniszter ellen

Korrupcióellenes vizsgálatot indítottak az ukrán védelmi miniszter ellen

Első önálló budapesti koncertjére készül a norvég alt-pop szupersztár, AURORA

Első önálló budapesti koncertjére készül a norvég alt-pop szupersztár, AURORA

Robert Menasse osztrák író: Túlságosan megkönnyítettük a fasiszták dolgát?

Robert Menasse osztrák író: Túlságosan megkönnyítettük a fasiszták dolgát?

Tavalyelőtt alapított cégnek passzolja le a Telekom egy 54 ezer ügyfeles leányvállalatát 

Tavalyelőtt alapított cégnek passzolja le a Telekom egy 54 ezer ügyfeles leányvállalatát 

A korábban Nagy Márton testvére által vezetett ügyvédi kör bábáskodott a mini-Dubaj szerződés fölött

A korábban Nagy Márton testvére által vezetett ügyvédi kör bábáskodott a mini-Dubaj szerződés fölött

Több mint negyven százalékát inkasszálta az Iványi Gábor egyházához érkező 1%-os felajánlásoknak a NAV és a MÁK

Több mint negyven százalékát inkasszálta az Iványi Gábor egyházához érkező 1%-os felajánlásoknak a NAV és a MÁK

Elvesznek egy kedvezményt a 25 év feletti frissjogsisoktól

Elvesznek egy kedvezményt a 25 év feletti frissjogsisoktól

Sikerült a történelmi teszt: átlépte a hangsebességet a Concorde utódja – videó

Sikerült a történelmi teszt: átlépte a hangsebességet a Concorde utódja – videó

A címlapról ajánljuk